A pályázati portálon 2021. február 19.-én 14:00 órakor megjelent közlemény szerint társadalmi egyeztetésre bocsátották a kiírás tervezetét. Az „Állattartó telepek megújításának támogatása” című felhívással kapcsolatos észrevételeket, véleményeket és javaslatokat a tárca 2021. március 1.-ig várta.
Állattartó telepek megújításának támogatása
A felhívás tervezet – amely alapvetően a kisebb állattartó gazdaságokat preferálja – bevezetőjében megállapítja, hogy a hazai állattartók tekintélyes hányada elavult technológiával és magas költségszinten termel. Az állattenyésztési ágazat verseny pozícióinak javításához korszerű állattartó telepekre van szükség. Ennek elérése a költséges beruházások támogatásával valósítható csak meg. A jelenleg társadalmi egyeztetés alatt álló kiírás ehhez nyújt segítséget a gazdáknak. A pályázat keretében új állattartó épületek kivitelezésére és meglévő létesítmények felújítására egyaránt lehetőség nyílik. Támogatás vehető igénybe eszközök, gépek vásárlásához. Finanszírozhatók technológiai és energetikai korszerűsítések. A megjelent felhívás az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapban és a hazai Vidékfejlesztési Programban meghatározott fejlesztési prioritásokhoz igazodik.
A pályázat keretében összesen 30 milliárd forint vissza nem térítendő támogatás folyósítható. A rendelkezésre álló összeg 70%-a, 21 milliárd forint a telepek teljesítményének javítására, szerkezetátalakítására, korszerűsítésére és a piaci igényekhez való alkalmazkodására fordítható. A szektorhoz csatlakozó új gazdák, különösen a fiatal generáció támogatására 6 milliárd forint áll rendelkezésre. 3 milliárd forinttal támogatják a mezőgazdaság energetikai hatékonyságának javítását.
A kiírás 5 támogatásra kerülő célterületet határoz meg, amelyekhez megadja a preferált tevékenységeket. Az 5 célterület a következő: baromfi, sertés, szarvasmarha, juh- és kecske tartása, valamint egyéb területek. Ez utóbbi körbe tartozik a ló, szamár, öszvér, nyúl, méh, húshasznosítású galamb, fürj, strucc, emu, fácán, fogoly valamint csincsilla tartása. Az egyes célterületekhez eltérő pályázható támogatási összegeket rendeltek 20-100 millió forint értékben. A támogatási intenzitás jellemzően 40-60%. Az előzetes számítások szerint, a felhívás keretében 5-600 állattartó telep támogatására kerülhet sor.
⇒ Miben tudunk önnek segíteni?
Állattartó telepek pályázat benyújtási feltételek
A támogatási kérelmek benyújtására 2021. május 12.-e és 2021. július 6.-a között, négy szakaszokban lesz lehetőség.
Első szakasz: 2021. május 12. – 2021. május 25.
Második szakasz: 2021. május 26. – 2021. június 8.
Harmadik szakasz: 2021. június 9. – 2021. június 22.
Negyedik szakasz: 2021. június 23. – 2021. július 6.
A „Felhívás” tartalmazza az elbírálási, értékelési szempontokat. Maximálisan 100 pont adható. Az értékelésnél magas, 15-15 ponttal honorálják az üzleti tervekben, az energiahatékonyság javítását és a környezeti szempontok érvényesítését. A projekt befejezésére a Támogatói Okirat hatálybalépését követő naptól számított 24 hónap áll a gazdák rendelkezésre. A támogatási kérelem elektronikus űrlapon, ügyfélkapun keresztül nyújtható be.
A pályázatról folyamatosan informáljuk az Annex Pályázati Iroda – híreit követő Tisztelt Olvasóinkat.
Forrás: „Állattartó telepek megújításának támogatása” felhívás-tervezet