Hírek / blog

Gazdaságátvevők pályázata

Generációváltás-Gazdaságátvevők pályázata 2025

A gazdaságátvevők pályázata 2025. november 20-án indul az első benyújtási szakaszban, lehetőséget teremtve arra, hogy a fiatal gazdák támogatást igényeljenek a mezőgazdasági generációváltás sikeres megvalósításához.

Kik pályázhatnak a gazdaságátvevők  pályázatára?

A gazdaságátadási pályázat célja, hogy segítse a fiatalabb generációt a mezőgazdasági tevékenységbe való belépésben. Ehhez azonban konkrét feltételeknek kell megfelelni.

A pályázat kizárólag gazdaságátvevőként tehető meg, vagyis olyan személy jelentkezhet, aki:

  • mezőgazdasági őstermelő vagy
  • mezőgazdasági tevékenységet folytató egyéni vállalkozó,
    és egy jóváhagyott gazdaságátadási szerződéssel rendelkezik.

Ez a szerződés nem lehet pusztán magánokirat – azt a földügyi hatáskörrel rendelkező vármegyei vagy fővárosi kormányhivatalnak jóvá kell hagynia.

Gazdaságátvevők pályázata: További alapfeltételek

Társadalmi vitára megjelent anyag: Gazdaságátadás pályázat

A pályázó (gazdaságátvevő) akkor jogosult támogatásra, ha egyszerre megfelel az alábbi feltételeknek:

  1. Gazdaságátvevők pályázataÉletkor és korkülönbség:
  • Legalább 18 éves,
  • 50 év alatti a pályázat benyújtásakor,
  • A gazdaságátadónál legalább 10 évvel fiatalabb.
  1. A gazdaság mérete :
  • Minimum 10 000 euró STÉ üzemméret vagy
  • Legalább 10 000 euró mezőgazdasági árbevétel (kistermelők, élelmiszerfeldolgozás esetében).

A STÉ (Standard Termelési Érték) számításhoz az EK kérelem és/vagy kormányhivatali igazolás, állattartás esetén pedig ENAR vagy állatorvosi igazolás szükséges.

A támogatás nem ítélhető meg annak a személynek:

  1. Aki nem illeszkedik a pályázat céljához

Ez akkor fordulhat elő, ha a benyújtott kérelem nem felel meg a felhívásban megfogalmazott célkitűzéseknek – például nem gazdaságátvételről szól, vagy nem hiteles gazdaságátadási szerződésen alapul.

  1. Aki túl korán vette át a gazdaságot

Nem jogosult támogatásra az, aki 2025. január 1-je előtt már átvette a gazdaságot, kivéve, ha a tényleges átvétel 2025. január 1. és a támogatási kérelem benyújtása közé esik.

  1. Aki túl van az 50. életévén

A gazdaságátvevő nem töltheti be az 50. életévét a gazdaságátadási szerződés megkötésekor. Ha ez már megtörtént, a pályázat automatikusan elutasításra kerül.

Gazdaságátvevők pályázata (KAP‑RD06‑1‑25) benyújtási időszakok

Az alábbi négy időszakban nyújtható be a pályázat elektronikus úton (MVH felületen):

  1. 2025. november 20. – december 3.

  2. 2026. február 12. – február 25.

  3. 2026. június 4. – június 17.

  4. 2026. október 15. – október 28.

📌 Fontos: ha a gazdaságátvevő 2025. január 1. után már átvette a gazdaságot, csak az első szakaszban pályázhat .

Mekkora támogatási összeg igényelhető?

A gazdaságátvevők pályázata keretében igényelhető támogatás a gazdaság méretétől függően sávosan kerül meghatározásra. A támogatás összege attól függ, hogy mekkora az átadott gazdaság üzemmérete (STÉ) vagy – alternatív igazolás esetén – mekkora az abból származó mezőgazdasági árbevétel. A legalacsonyabb támogatási összeg 4 millió forint, amely akkor jár, ha a gazdaság mérete épp eléri a belépési küszöböt, azaz a 10 000 eurós STÉ-t vagy árbevételt. Ez az összeg fokozatosan nő az átadott gazdaság méretével együtt, végül a legnagyobb, 90 000 eurót meghaladó gazdaságátadás esetén elérheti a 20 millió forintot. A támogatás összesen kilenc sávban mozog, 2 millió forintos léptetéssel.

Gazdaságátvevők pályázata: Hogyan és mikor történik a támogatás kifizetése?

A gazdaságávevők pályázata esetében az elnyerhető támogatás nem egyszerre, hanem több részletben kerül kifizetésre, egy előre meghatározott ütemezés szerint. A rendszer célja, hogy ösztönözze a pályázókat a kötelezettségek tényleges teljesítésére – például a képzés elvégzésére vagy a gazdaság fenntartására.

A kifizetés három lépcsőben történik:

  1. Gazdaságátvevők pályázataElső részlet – 25%
    Amint a támogatási okirat jogerőre emelkedik (vagyis véglegessé válik), a pályázó automatikusan megkapja a támogatási összeg 25%-át. Ez a pályázat benyújtásával egyidejűleg érvényes kifizetési kérelemnek is minősül – külön kérvényezni nem kell.
  2. Második részlet – újabb 25%
    A következő negyed akkor kerül kifizetésre, ha a pályázó teljesítette az előírt kötelező képzést, és ezt a képző intézmény hivatalosan igazolta.
  3. Harmadik részlet – fennmaradó 50%
    A fennmaradó összeghez a pályázó akkor jut hozzá, ha a gazdaságátadás fizikai és jogi értelemben is lezárult, és a kapcsolódó elszámolás (záró kifizetési kérelem) is benyújtásra került.

Milyen dokumentumokat kell csatolni a Gazdaságátadók pályázata vonatkozásában – A legfontosabb mellékletek

A gazdaságátvevők pályázata (KAP-RD06-1-25) sikeres beadásának alapfeltétele a megfelelő dokumentáció. Ezek közül is van egy, amely mindent visz: a jóváhagyott gazdaságátadási szerződés.

  1. A gazdaságátadási szerződés – a belépő a pályázathoz!

A támogatási kérelem legfontosabb melléklete a mezőgazdasági igazgatási szerv – vagyis a földügyi hatáskörrel rendelkező vármegyei/fővárosi kormányhivatal – által jóváhagyott gazdaságátadási szerződés.
Ez nemcsak a gazdaság jogszerű átadását igazolja, hanem igazolja a jogosultságot is, e-nélkül a pályázat érvénytelen.

Ezért fontos:

  • jogerős határozattal kell rendelkeznie,
  • a benne szereplő gazdaság mérete alapján történik a támogatás mértékének meghatározása,
  • és igazolja, hogy a gazdaságátvevő ténylegesen átveszi a gazdaságot, kötelezettségekkel együtt.
  1. Üzemméret vagy árbevétel igazolása

A jogosultság igazolásához az alábbi dokumentumok szükségesek – attól függően, hogy STÉ vagy árbevétel alapján történik az igazolás:

  • Kormányhivatali igazolás a mezőgazdasági hasznosítású területekről.
  • EK kérelem adatai (ha van olyan adat, ami a fenti igazolásból hiányzik).
  • Hatósági állatorvosi igazolás az éves átlagos állatlétszámról.
  • ENAR nyilvántartási adatok a szarvasmarha, anyajuh vagy anyakecske állományról.

Ha árbevétel alapján történik a jogosultság megállapítása, szükséges:

  • könyvelő/könyvvizsgáló által ellenjegyzett igazolás a gazdaságátadó elmúlt év(ek) mezőgazdasági árbevételéről.
  1. A művelettervhez kapcsolódó igazolások

A pályázat elbírálása a 2. melléklet szerinti műveletterv alapján történik, amelyhez csatolni kell a megfelelő:

  • nyilatkozatokat,
  • végzettséget igazoló dokumentumokat,
  • vagy egyéb, az értékeléshez szükséges mellékleteket.

Így épül fel pontozás a gazdaságátadók pályázata esetében  – A műveletterv logikája

A gazdaságátadási pályázatban nem az nyer automatikusan, aki először adja be a kérelmet, hanem az, akinek a pályázata szakmailag leginkább megalapozott. A szakmai megalapozottságot a benyújtott műveletterv alapján bírálják el, és ennek eredménye határozza meg, hogy valaki támogatásban részesül-e.

A gazdaságátadók pályázata  – Hogyan jön ki a 100 pont?

Pontozási logika – Mire épül a gazdaságátadási pályázat értékelése?

A gazdaságátadási pályázat elbírálása egy 100 pontos komplex értékelési rendszer alapján történik, amelynek célja, hogy az arra legalkalmasabb, valóban elkötelezett és megalapozott tervekkel rendelkező pályázók részesüljenek támogatásban.

Az értékelés során két fő területet vizsgálnak:

  1. A gazdaságátvevő alkalmassága – vagyis a személyes, szakmai és társadalmi jellemzők, amelyek azt mutatják meg, hogy a pályázó mennyire felkészült és elhivatott a gazdaság átvételére és vezetésére.
  2. A gazdaságátadás tartalmi elemei – azaz az átadott gazdaság mérete, jellege, földrajzi elhelyezkedése, környezeti szemlélete és az ahhoz kapcsolódó támogatások háttere.

A pontozási rendszer célja, hogy kiegyensúlyozott képet adjon a gazdaság és az átvevő párosáról: nemcsak a gazdaság nagysága, hanem az átvevő tudása, kapcsolatai, innovációs tervei és társadalmi beágyazottsága is szerepet játszik az értékelésben.Fontos tudni, hogy bár a pályázatok elvileg már 20 ponttól támogathatók, a tényleges elbírálás során az Irányító Hatóság (IH) ennél magasabb ponthatárt is meghúzhat, amennyiben a benyújtott kérelmek száma és minősége ezt indokolja. Ezért érdemes a lehető legtöbb pontot összegyűjteni, és már az előkészítés során úgy dolgozni, hogy a pályázat minden szempontból versenyképes legyen. A pontszámokat tehát nem automatikusan, hanem a benyújtott dokumentumok és vállalások alapján ítélik meg. Ezért kulcsfontosságú, hogy a pályázati anyag minden része – különösen a műveletterv – átgondolt, összefüggő és reálisan vállalható legyen.

Az értékelés két fő fejezetcsoportban  definiálható:

1.Gazdaságátvevő bemutatása – max. 40 pont

Ebben a szakaszban azt vizsgálják, hogy milyen személyes, szakmai és társadalmi jellemzőkkel rendelkezik a gazdaságot átvevő fiatal. Az alábbi szempontokat veszik figyelembe:

  • Korábban megszerzett szakmai gyakorlat (10 pont)
    Értékelik, ha az átvevő rendelkezik igazolt mezőgazdasági munkatapasztalattal, akár családi, akár munkavállalói viszonylatban.
  • Meglévő szakértelem bemutatása (10 pont)
    Szakirányú végzettség, képzés, szaktanfolyam, agrárdiploma – ezek alapján adható pont.
  • Gazdaságátvevő életkora (10 pont)
    Minél fiatalabb a gazdaságátvevő, annál több pont szerezhető – a legmagasabb pontot 18–25 éves kor között lehet elérni.
  • Termelői együttműködésben vagy szakmai szervezetben való tagság (8 pont)
    Ha a pályázó tagja termelői csoportnak, szövetkezetnek vagy ágazati szervezetnek, az előnyt jelent.
  • Női kedvezményezett (2 pont)
    További bónuszpont jár, ha a gazdaságátvevő nő – a nemek közötti egyenlőség támogatása érdekében.

2.Gazdaságátadási együttműködés bemutatása – max. 60 pont

Ez a rész a gazdaságátadás tényleges tartalmát és környezetét értékeli: az átadott gazdaság méretét, a gazdaságátadó helyzetét, valamint a fenntarthatósági és területi szempontokat.

  1. Gazdaságátvevők pályázataÁtvett gazdaság üzemmérete, kistermelő esetén árbevétel (15 pont)
    A gazdaság nagysága, vagy kistermelők esetén az árbevétel alapján jár pont, a jogosultsági határon túli többletért.
  2. Magasabb élőmunka-igényű tevékenység végzése (10 pont)
    Előnyt élveznek azok a gazdaságok, ahol munkaintenzív tevékenység folyik (pl. kertészet, állattartás), mivel ezek fenntartása nagyobb erőforrást igényel.
  3. Gazdaságátadó életkora (6 pont)
    Minél idősebb a gazdaságátadó, annál több pont szerezhető. Ezzel támogatják az idősebb generáció méltó kivonulását.
  4. Vidéki térségben található székhely vagy lakóhely (6 pont)
    A rurális térségek fejlődésének elősegítésére pluszpont jár, ha a gazdaság székhelye vagy az átvevő lakóhelye vidéki településen van.( Nem jár automatikusan minden vidéki településnek, a listát egy melléklet definiálja)
  5. Környezet-, klímavédelmi és/vagy adaptációs szempontok érvényesítése (15 pont)
    Ha a gazdaság környezetbarát, ökológiai vagy klímatudatos módon működik (pl. AKG, öko, talajkímélő technológia), az kiemelt értékelést kap.
  6. Agrár-támogatási elköteleződés (8 pont)
    A pályázó akkor kap pontot, ha korábban már részt vett, és nyert valamilyen agrár- vagy vidékfejlesztési programban (jellemzően korábbi beruházási támogatási pályázatokban ), valamint azokat szabályosan teljesítette.

 Korábbi cikkek a témában: Gazdaságátadási pályázat élesben 2025 augusztus 28-tól!

Amennyiben cikkünk felkeltette szíves érdeklődését, keressen bizalommal, forduljon irodánkhoz:
E-mail: annex@annexpalyazat.hu | Mobil: +36-20-9312-336

AGRÁR- ÉS ÉLELMISZERIPARI PÁLYÁZATI INFÓK

Szerezzen tudomást a pályázati lehetőségekről, az elsők között!
100% értékes információ, 0% spam.

Annex Pályázati Iroda

Ügyfélszolgálati idő

Hétfő: 09:00-17:00
Kedd: 09:00-17:00
Szerda: 09:00-17:00
Csütörtök: 09:00-17:00
Péntek: 09:00-17:00

Annex Pályázati Iroda
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.