Hírek / blog

Élelmiszeripari Pályázat 2021

Két új élelmiszeripari pályázat és a szakágazatok

 

Kiemelkedő lehetőség a magyar élelmiszeripar megújítására uniós pályázatokkal-Ez lehetne a mottója a Portfolio Csoport 2021. május 27-én megtartott Agrár Klub rendezvényen elhangzottaknak.

Szakágazati célok

A szakemberek szerint a hazai élelmiszeriparnak komoly esélye van versenytársai beérésének, megelőzésének. Az ágazat egyik kulcskérdése a jövőben az Európai Unió Zöld Megállapodás által meghatározott célok, irányok követése lesz.

Az Agrárminisztérium részéről elhangzott, hogy a szektor fejlődését alapvetően befolyásolja, hogy a költségvetési társfinanszírozással 80%-kal megemelte az agrártámogatáshoz rendelkezésre álló keretet.  Papp Zsolt György helyettes államtitkár elmondta, hogy komoly érdeklődésre számít az a két élelmiszeripari pályázat, amely az élelmiszeripari üzemek fejlesztésére és azok komplex fejlesztésére irányul. Ennek keretében mintegy 400-500 projekt támogatására lehet számítani. Szinte a teljes iparág számára elérhető lesz  ez a támogatási forma. A helyettes államtitkár elmondta, hogy a tárca az élelmiszeripari pályázat kiírása során igyekezett betartani azt a korábbi ígéretét, hogy hat hónapra szorítja le a döntéshozatal időszakát.

Élelmiszeripari üzemek komplex fejlesztése pályázat

 

Élelmiszeripar pályázat és az egyes  szakterületek sajátosságai

A rendezvényen résztvevő szakemberek ráirányították a figyelmet az egyes élelmiszeripari területek sajátosságaira.

A Magyar Pékszövetség elnöke kiemelte, hogy a sütőipar speciális helyzetben van ahol kapacitás többlet épült ki. Ebből következően nem az új belépők, hanem a meglévő egységek támogatására lenne szükség a kiírásra kerülő élelmiszeripari pályázat keretei között. A sütőiparnak, készen kell állnia arra, hogy ne kizárólag gyártani legyen képes, hanem értékesítéseket segítő és a logisztikai kompetenciái is legyenek. A kiírt élelmiszeripari pályázat lehetővé teszi szállítójárművek beszerzését és egyéb logisztikai beruházások megvalósítását is. Septe József szerint a következő időszakban ugyancsak kiemelt fontosságú lenne az ágazat számára a szakboltok fejlesztése is. Ez azonban nem került be a jelenleg megnyitott élelmiszeripari pályázat támogatási körébe.

 

⇒ Miben tudunk önnek segíteni?

 

A Felelős Élelmiszergyártók Szövetségének elnöke, Éder Tamás arra hívta fel a figyelmet, hogy a jelenlegi helyzetben a beruházási hajlandóság erősödni fog, a kockázat felismerési képesség viszont csökkenhet. Arra kell vigyázni, hogy a realitások talaján maradjanak, és piac-vezérelt fejlesztések jöjjenek létre az élelmiszeripari pályázat támogatásával biztosított lehetőségekkel.

A baromfi ágazat részéről a Tranzit Csoport igazgatója kifejtette, hogy a szektor résztvevői egyetértenek a Zöld Megállapodás azon elvével, hogy a fenntartható fejlődésre van szükség. Szabó Ákos szerint, az élelmiszeripari pályázat által megvalósuló invesztícióknak életképeseknek kell lenniük, mivel a támogatások az adófizetők befizetéseiből származnak. Ezen túlmenően kifejtette véleményét a környezetvédelem és a cégek költséghatékony gazdálkodása közötti összefüggéséről. Kiemelte, hogy a közösség élelmiszeriparára az Unión kívüli élelmiszerek jelentik a veszélyt, amelyeket termelői más szabályok szerint állítanak elő. Ennek ellenőrzésére az EU-nak megfelelő szabályozási eljárást kell kidolgoznia a jövőben.

Hasonló élelmiszeripari pályázat, ami csak eszközbeszerzésre vonatkozik:

Élelmiszeripari üzemek fejlesztése pályázat

 

 

Amennyiben cikkünk felkeltette szíves érdeklődését, keressen bizalommal, forduljon irodánkhoz:
E-mail:
 annex@annexpalyazat.hu | Mobil: +36-20-9312-336

AGRÁR- ÉS ÉLELMISZERIPARI PÁLYÁZATI INFÓK

Szerezzen tudomást a pályázati lehetőségekről, az elsők között!
100% értékes információ, 0% spam.

Annex Pályázati Iroda

Ügyfélszolgálati idő

Hétfő: 09:00-17:00
Kedd: 09:00-17:00
Szerda: 09:00-17:00
Csütörtök: 09:00-17:00
Péntek: 09:00-17:00