A fiatalok számára vonzóbb lehet a földművelői életpálya, ha azt látják, hogy könnyebben hozzájuthatnak az első 10 hektár földjükhöz, ráadásul a lakóhelyük közvetlen közelében.
Következő bejegyzésünkben a földforgalmi törvény hatályba lépése óta rengeteg vitát kiváltó elővásárlási jog témakörét járjuk körbe. Kulcsfontosságú kérdés, hogy milyen jogosultsággal élhettek a gazdálkodók az elővásárlási jog intézményével, milyen sorrendben és milyen feltételekkel. Kitérünk a múltbeli gyakorlatra, majd pedig bemutatjuk, hogy a jelenlegi jogszabályi környezetben milyen változásokra kell számítani.
Elővásárlási jog dinamikája a földvásárlásoknál
- Első helyen áll az elővásárlási jogot gyakorló alanyok listáján az állam, amely ezzel a jogával a Nemzeti Földalap törvényében megfogalmazott földbirtok-politikai irányelveket érvényesítheti, valamint közfoglalkoztatási és más közérdekű célokat szolgálhat.
- Második helyen jönnek a közös tulajdonban álló föld tulajdonostársai. Ha az egyik tulajdonostárs dönt úgy, hogy eladja tulajdoni hányadát egy harmadik személynek, az állam után a földműves tulajdonostársat illeti meg az elővásárlási jog.
- A harmadik helyen, a helyben lakó szomszédnak minősülő földművesek állnak, amennyiben ők a földet használják. Ez a jogosultság kiterjed azokra is, akiknek lakóhelye vagy mezőgazdasági üzemközpontja legalább 3 éve azon a településen van, amelynek közigazgatási határa a föld fekvése szerinti település közigazgatási határától legfeljebb 20 km távolságra van.
Az elővásárlási jog gyakorlása során felmerülhetnek olyan esetek, amikor egy jogosult csoporton belül több személy is él ezzel a joggal. Ilyenkor a törvény a következő prioritási sorrendet alkalmazza:
- elsőként a családi mezőgazdasági társaság vagy őstermelők családi gazdaságának tagjai,
- másodikként a fiatal földművesek,
- majd harmadikként a pályakezdő gazdálkodók következnek.
Az első 10 hektár megvásárlásának könnyítése
Végül érdemes megemlíteni a legújabb változást: 2023. július 1-től kezdődően az elővásárlási jog nem gyakorolható az első tíz hektár földjét megszerző azon gazdákkal szemben, akik a föld fekvésétől számított húsz kilométeren belül helyben laknak vagy mezőgazdasági üzemközponttal rendelkeznek.
Az új rendelkezés a gyakorlatban azt jelenti, hogy a feltételeknek megfelelő adásvételi szerződést nem kell közzétenni, azaz a jóváhagyási eljárás befejezésére is hamarabb kerülhet sor. Ez lényeges adminisztratív terhet vesz le a gazdák válláról, és jelentősen meggyorsíthatja a folyamatot. Az új szabályozás a visszaélések elkerülését is biztosítja. Ugyanis az első 10 hektár nem az adásvétel időpontjában ténylegesen fennálló földtulajdont jelenti, hanem a vevő által valaha, bármilyen jogcímen megszerzett földek összes területét, ide értve azokat is, amelyek utóbb kikerültek a tulajdonából. Így elkerülhető, hogy a megszerzett földek továbbadásával bárki is visszaélhessen a törvényben biztosított kedvezményes lehetőséggel.
Minimális üzemméret és a pályázatok
Az új Vidékfejlesztési Program alapvető követelménye az úgynevezett minimális üzemméret megléte minden pályázó számára. Ezt az üzemméretet a használatban lévő mértékegységünk, az STÉ (Standard Termelési Egység) értéke jelzi. Figyelemre méltó azonban, hogy 2023-tól komoly változás állt be ezen a területen is, ugyanis a korábban követelt 6000 eurós STÉ üzemméret felugrik 10 000 eurós STÉ értékre, ami kivétel nélkül érint majd minden új pályázaton való indulót is. ( Ez alól csak a kisüzemi pályázatok jelentenek majd kivételt , ahol az 5000 és 10 000 euró STE közötti érték megléte lesz alapkövetelmény.)
Alapjogosultság és a fiatal gazda pályázat: Legfontosabb tudnivalók
⇒ Miben tudunk önnek segíteni?
Milyen növényekkel maximalizálhatjuk az STE értéket?
A fentiek alapján tekintsük át, hogy a 10hektár termőföld hasznosítása milyen euró STE értékeket jelenthet egy egy véletlenül kiválasztott termény termelése esetén.
10 hektár búza 6 582 euro STE
10 hektár rozs 3 260 euro STE
10 hektár szemes kukorica 8 745 euro STE
10 hektár burgonya 46 088 euro STE
10 hektár cukorrépa 19 373 euró STE
10 hektár siló kukorica 7 381 euró STE
10 hektár gyep legelő 962 euró STE
10 hektár gyümölcsös 27 342 euró STE
10 hektár minőségi borszőlő 17 141 euro STE
10 hektár csemegeszőlő 32 651 euro STE
Az első 10 hektár: Hogyan érdemes befektetni?
A válasz nem egyszerű, hiszen bizonyos növényfajták, mint a burgonya, a cukorrépa, a mérsékelt-éghajlati gyümölcsök, a minőségi csemegeszőlő, vagy a borszőlő magasabb STE értékkel rendelkeznek, így ezeket értékes befektetésnek tekinthetjük. Ugyanakkor fontos kiemelni, hogy ezek az értékek csupán irányadók és viszonyítási pontok az új fiatal gazdálkodók számára, akik az első 10 hektárjukat szeretnék a legoptimálisabban kihasználni. Minden gazdaság egyedi, ezért kulcsfontosságú, hogy a gazdálkodók a saját hagyományaihoz, múltbeli tapasztalataikhoz és gazdálkodási gyakorlataikhoz igazodva döntsenek a termesztendő növényekről. Az agrárkultúra nem csupán a profitról szól, hanem a fenntarthatóság és a költséghatékonyság egyensúlyának megtalálásáról is, és mindezt az első 10 hektáron is meg kell valósítani.
“Az első 10 hektár vásárlása” bejegyzéshez 2 hozzászólás
Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.